A Felvidékről Békés megyébe, így Békéscsabára betelepülő szlovákok magukkal hozták gasztronómiai tradícióikat is. A szlovák konyha ételei egyszerűen elkészíthető, a helyben elérhető alapanyagokat felhasználó ételek voltak. Jellemzően liszt, burgonya, káposzta felhasználásával készültek. A szegényebb vidékeken élők kevés húst ettek, baromfit is csak akkor vágtak, ha a jószág, vagy a gazda volt beteg. Étkezésük szerény volt. Ételeiket füstölt oldalassal kolbásszal tették változatosabbá, laktatóbbá.
Sok ételnél használtak és használnak ma is túrót, mégpedig általában juhtúrót, szlovákul brindzát.
Szlovák eredetű étel a haluska (metélt tészta). Általában szerdán és szombaton került az asztalra. A mákos tészta a karácsonyi vacsora legrégebbi étele. A hiedelem szerint a mák sokasága a gazdaság gyarapodását szimbolizálta. A múlt század elején a haluskát még közös tálból ette a család. Többféle ízesítéssel készítették: túróval, erőstúróval (brindzával), mákkal, dióval, káposztával.
Hol kóstolhatom meg?
(előzetes egyeztetés alapján; általában péntek a "haluskanap")
Haluska - hagyományos recept
Hozzávalók:
- 1 kg liszt
- 1 pohár langyos víz
- 1 csapott evőkanál só
- 4 tojás
A vízben a sót feloldják. A lisztet egy mélyebb tálba szórják. Kézzel lyukat mélyítenek a lisztben. Ebbe a lyukba törik a tojásokat és ide öntik a vizet is. A kigyúrt tésztából 4 egyforma cipót formáznak. A cipókat letakarva kb. 5 percig pihentetik. Lisztezett nyújtódeszkán vékony kerek lapokká nyújtják.
A kerek lapot felsodorják a nyújtófára, majd éles késsel a nyújtófán a feltekert tésztát hosszában elvágják, Így kb. 5 centi széles, hosszú, egymásra fektetett tészta lapokat kapnak. Az egymáson fekvő lapokat éles késsel vékony csíkokra szeletelik.
A tésztát lobogó sós vízben kifőzik, majd hideg vízzel átöblítik. Tálba teszik, kevés olvasztott zsírral összekeverik, majd ízesítik.
Megmelegítve, ropogósra sütve még a frissen készültnél is finomabb.