Békés városában leginkább az aktív turizmus a jellemző, a sportolási lehetőségek közül a vízi sportágak, kerékpározás, horgászat, vadászat mellett a város földrajzi fekvéséből adódó környezeti-természeti adottságai révén a természeti turizmus is jelentős szerepet tölt be, hiszen nemcsak Békés város, hanem a szálláshely szolgáltatást is nyújtó Dánfoki Üdülőközpont biztosítja a természettel való közelség átélését az ideérkező vendégeknek.

 

 

Békés Városi Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ szervezése által valósul meg a Békés-tarhosi Zenei Napok. Hangversenyekkel, zenei kurzusokkal, kiegészítő rendezvényekkel várják a vendégeket. Minden év szeptemberének második hétvégéjén rendezi meg a város a “Madzagfalvi Napok”-at, amelynek szintén egyik fő szervezője a kulturális központ.

A Békési Szilvapálinka út egyik fő állomásaként épített Békési Pálinka Múzeum tervezésekor nagy hangsúlyt helyeztek, arra hogy a pálinka iránt érdeklődők egy komplex szolgáltatást kapjanak. Közel 100 féle pálinka kóstolható meg, saját maga főzheti meg pálinkáját, majd tárolhatja pálinka trezorban. Konferenciák, összejövetelek, kulturális rendezvények és szakmai továbbképzések megtartására is alkalmas helyszín. A gyermekkel érkezőket játszószobával várják.

A Békés Városi Jantyik Mátyás Múzeum kiállítóhelyei:

  • Békési Galéria
  • Nagyház
  • Tájház (Békési Ház)
  • Iskolamesteri Lakás

Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő komplex ellátást nyújt vendégeink számára a tömegturizmus zajától mentesen, családias, nyugodt légkörben megfelelően képzett és tapasztalt fegyelmezett szakembergárdával, csapattal. A víz kis só koncentrációjú, nátrium hidrogén karbonátos hévíz, melynek metakovasav és szerves anyag tartalma jelentős és jódot is tartalmaz. A gyógyvíz hatása: Empirikus tapasztalatok alapján gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, görcsoldó, izomlazító és keringésjavító hatású.

Dánfoki Üdülőközpont kiváló helyszínül szolgál gyermek és ifjúsági táborok, osztálykirándulások, sport- és edzőtáborok, céges, baráti és családi összejövetelek, kulturális rendezvények, gólyatáborok, biciklis és vízi túrák számára. A fokozatosan mélyülő homokos szabad strandot minden generáció élvezheti. A kínált szolgáltatások széles köre járul hozzá a vendégek felhőtlen kikapcsolódáshoz. Röpi- és focipálya, KRESZ-park is található itt, de kerékpár, kajak, kenu, csónak és sárkányhajó is bérelhető. Biztosított a kiváló horgászati, íjászkodási, valamint a vízi túrázás lehetősége is. Vannak tűzrakóhelyek, valamint a kemencés és flekkenező szabadtéri konyha is használható, melyekhez igény esetén az eszközöket is biztosítják (bogrács, tárcsa, nyársak, tepsi), de működik büfé és étterem is. Többféle szálláshelytípusok közül választhatnak az ide érkező vendégek.

A Békési Kishajó kikötő a Kettős Körös békési szakaszánál Dánfok és a Duzzasztó közötti vízparti szakaszon fekszik. Szolgáltatások: csónakok, hajók tárolása, büfé és tűzrakó helyek, bérelhető kajak, kenu, csónak és sárkányhajó.