A kastélyrom a pósteleki parkerdő közepén található. Az egykoron neobarokk stílusban pompázó kastélyból ma már csak romok maradtak, de ennek ellenére érdemes mégis megcsodálni.
A kastélyt Siedek Viktor tervezte. Az alagsorban kapott helyet a cselédség és a kiszolgálóhelyiségek, valamint a tárolók. A földszinten fogadóhelyiség, lakószobák a hozzájuk tartozó mellékhelyiségekkel, az emeleten lakószobák és a hall volt. A kastélyban annakidején gáz- és villanyvilágítást használtak, a kazán biztosította a melegvízellátást és a légfűtést a reprezentációs helyiségekben. A lakószobákban cserépkályhák voltak voltak. A födszinten és az emeleten az összes helyiség tapétázva volt, a szobák ezekről kapták nevüket.
1944-ben a család az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, a kastély lakatlanná vált. A környékbeliek az épületből mindent elvittek, a kastély teljes pusztulásra volt ítélve. Az 1960-as években a Földműves Szövetkezet használta tárolóként. 1970-ben a megyei tanács felügyelete alá került, majd a rendszerváltás során önkormányzati tulajdonba került.
Az őspark hatalmas fái között megéri körbejárni a kastélyromot és elképzelni milyen is volt valamikor az uradalom élete.

Cím

5623 Békéscsaba, Pósteleki parkerdő


Épített örökség Látnivalók Békéscsabán