Munkácsy Mihály Múzeum

A mai Munkácsy Mihály Múzeumot a festőfejedelem életének 55. évében, 1899-ben alapította a Békéscsabai Múzeumi Egyesület. A hivatalos megnyitásra közel másfél évtizedet kellett várni: a mai is álló, Wágner Lajos, helyi építész által tervezett épület 1913-ra készült el, és az első világháború kitörésének évében, 1914-ben nyitotta meg hivatalosan is a kapuit. Azonban ekkor még nem viselte a festőművész nevét, arra 1951-ig várni kellett. A hivatalos névadást követően, 1959-ben helyezték el a múzeum előtt Borsos Miklós, erdélyi szobrászművész Munkácsy Mihályról készített szobrát.

Az elmúlt fél évszázadban több fejlesztésen is keresztült ment a Munkácsy Mihály Múzeum. Először 1978-ban újabb épületrésszel bővítették, majd az ezredforduló után jelentős modernizáláson esett át. A látogatói élmény fokozásának érdekében 2008-ra megnagyobbították a kiállító tereket, óriási akváriumot helyeztek el, háromdimenziós vetítőtermet építettek ki, érintőképernyőket helyeztek el, valamint külföldi turisták számára is élvezhetőbbé tették a látogatást, ugyanis többnyelvű tárlatvezetést alakítottak ki. A fejlesztések eredményéről rengeteget elárul, hogy 2008-ban a múzeum elnyerte a „Látogatóbarát-Múzeum” díjat.

Legutóbbi fejlesztés, amely a múzeumot is érintette 2017-ben kezdődött meg. Ebben az évben indult el a Modern Városok Program keretében Dél-Alföld első kulturális negyedének, a festőművészről elnevezett Munkácsy Negyednek a kiépítése. A projekt keretében több, Munkácsyhoz köthető köztéri szobrot is átadtak, valamint felújították Munkácsy fiatalkorának egyik meghatározó helyszínét, a Munkácsy Emlékházat is. Jellegzetes épületével és az előtte álló szoborral, valamint állandó és időszaki kiállításaival már a kezdetektől a Munkácsy Negyed egyik meghatározó és kulcsfontosságú része a Munkácsy Mihály Múzeum is.

 

 

Hans Temple Munkácsy_Mihály_portréja
munkácsy
Munkácsy_Mihály_híd
Image Image Image

A múzeum állandó kiállításai

 

Utazás TÉRben és IDŐben

A kiállítás hatalmas területén több ezer régészeti leletet, néprajzi, képzőművészeti, természettudományos, történelmi értéket mutatnak be. Az alagsorban látható a Békéscsaba és környezete természetföldrajzát, valamint növény-és állatvilágát bemutató tárlat. A magasföldszinti térben újszerű megoldások segítségével, interaktív módon ismerkedhet meg a látogató a város történetével, kultúrájával, az itt élő különböző nemzetiségek és felekezetek életével az újratelepítéstől napjainkig. 

A kiállítás jegyárai:https://munkacsy.hu/jegyarak

Munkácsy Mihály – Egy géniusz diadala

A Munkácsy Mihály Múzeum műtárgy-együttese a világhírű művész festményeiből és relikviáiból áll. A kiállítóteremben a fotózás és a videófelvétel készítés külön díjfizetés nélkül engedélyezett. A kiállításhoz készült exkluzív katalógus 1500 Ft-os áron a múzeum jegypénztárában vásárolható meg

A kiállítás jegyárai: https://munkacsy.hu/jegyarak

Orlai Petrics Soma kamarakiállítás

Petrics Soma anyai ágon Orlai Petőfi Sándor másodunokatestvére. Orlai Petrics Soma életművéből tizenegy képet őriz a Munkácsy Mihály Múzeum. 

A kiállítás jegyárai: https://munkacsy.hu/jegyarak

Történetek ceruzától ecsetig – Jankay Tibor művészete

Jankay Tibor kiemelt alakja Békéscsaba művészettörténetének. A korszak vezető képzőművészeti tendenciái mellett a törzsi művészet is nyomot hagyott műveiben. Etnográfiai gyűjteményében láthatóak Afrikából, Indiából, Óceánia térségéből, Latin-Amerikából származó törzsi alkotások is.

A kiállítás jegyárai: https://munkacsy.hu/jegyarak

A Tevan Nyomda művészeti öröksége

A nyomdaalapító Tevan Adolf gyermekei közül többen jelentős alkotók voltak. A könyvkiadó Andor, a Bauhaus elveit valló, építész Rezső és az ötvösművész Margit nevei kiemelkedőek. A Kolozsváry családból főként festők, grafikusok kerültek ki. Kolozsváry Sándor Tevan Ilonával kötött házassága révén kapcsolódik a család Békéscsabához. A Tevan kiadónak több könyvet is illusztrált.

A kiállítás jegyárai: https://munkacsy.hu/jegyarak

 

Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Munkácsy Múzeum
Image Image Image Image Image Image Image Image Image

 

Az időszaki kiállítások jegyárai

Az időszaki kiállítások jegyárai: https://munkacsy.hu/jegyarak

 


Nyitvatartás

Hétfő -
Kedd 10:00 - 18:00
Szerda 10:00 - 18:00
Csütörtök 10:00 - 18:00
Péntek 10:00 - 18:00
Szombat 10:00 - 18:00
Vasárnap 10:00 - 18:00