Jamina (Erzsébethely) déli részén, a Kereki kertek és a Kenderföldek határolta területen található a város legkiválóbb agyaglelőhelye. Nem véletlenül települt ide a nemzetközi hírűvé vált tégla- és cserépgyártás. A Suck és Wagner 1891-ben létesített itt téglagyárat, a híres Bohn pedig 1908-ban.
A termeléshez szükséges agyagbányászat eredménye 21 természetessé szelídült tó, melynek vízfelülete a dél-alföldi régió egyik legkiterjedtebb szabadvízi tórendszere, megközelíti a 100 ha-t. A tavak mélysége változó, átlagban 3 és 10 méter közötti, de a két nagy tó, a Fás-, és a Csaba-tó több helyen is meghaladja a 12 métert.
A vízszint kiegyenlítése érdekében a tavak többségét átfolyórendszer köti össze. A tavakat szabálytalan partfalú, keskeny náddal, gyér növényzettel benőtt földsávok választják el. A három legnagyobb tó folyamatosan telepített, kezelt horgászvíz.
Története Békéscsaba szlovákok általi újratelepítésének 300 éves gyökereihez nyúlik vissza azáltal, hogy eleink ezen a területen fogtak legbuzgóbban hozzá annak a jó minőségű földnek a kitermeléséhez, amelyből házaikat építették. A vályogvető gödrök szlovák „jamina” elnevezését megörökölte a szőlőskertekből később településrésszé fejlődő terület, olyannyira, hogy azt legtöbben ma is az eredeti szlovák ragadványnevével illetik a hivatalos Erzsébethely elnevezés helyett.
A 19. század végén a vályogvetés jaminai árkai lassan bányagödrökké szélesedtek és mélyültek, mivel a terület az égetett tégla készítéséhez kiváló minőségű agyagot rejtett, amelynek gyártásával 1869-ben már próbálkoztak, 1891-ben pedig iparszerűen is megindult. A terület fő ipari funkcióját azóta is az agyagkitermelés jelenti, de a 20. század második felének gépesített fejtései után visszamaradó 2 és 45 hektár közti méretű bányatavak mára komoly rekreációs értékké váltak.
Békéscsaba városának távlati terveiben már az 1980-as évek elején is szerepelt a terület komplex fejlesztése, jelenleg három bányató horgászati hasznosítása, illetve a Csabagyöngye szőlőültetvény jelenti a zöld környezeti értékekben, turisztikai vonatkozásban, „csabaiságban” rejlő páratlan lehetőségek kiaknázását.
A már korábban beharangozott Modern Városok Programja keretében kiépítendő Wenckheim turista- és kerékpárút bányatavak mellet futó szakasza kétségtelenül ébresztője lehet ennek a hosszú „infrastrukturális” álomnak. Ha pedig majd két keréken Szabadkígyós felé, s felől, jövet-menet végiggurulunk a ragyogó kék Fás-tó mellett, netalán a majdani kilátóról is letekintünk, jusson eszünkbe a bányavidék múltja, s minden, ami jövőjében még rejtve van…