Békéscsaba első artézi kútjának fúrása Zsigmondy Béla mérnök nevéhez fűződik, aki 1890-ben 5 hónapnyi kemény munkával egészséges vizet fakasztott a békéscsabaiak számára. Már előtte is próbálkoztak artézi kút ásásával, de a siker akkor még elmaradt.


Miután Zsigmondy végzett a fúrással az akkori Templom téren, (ma Kossuth tér) Berndt Ferenc építész kalázi édesvízi mészkőből elkészítette magát a kút építményét is. A főoszlop és a medence idomai Zenger Béla budapesti kőfaragó munkája. Végül 1892-ben készült el teljes egészében a kút építmény, melynek nyolc nyílásából folyt a víz a medencébe, tetejét pedig egy két méter magas kagylóban álló, kezében halat tartó Najád nimfa szobra díszítette. A görög mitológia szerint a najádok azok a nimfák, akik a források, kutak, patakok gondozói. A nimfa kezében halat tart, ennek okán a csabaiak halászlánynak nevezték. A II. Világháború után a kút elfojtásra került.


A Békéscsaba Közterületeiért Közalapítvány a 2000-es évek elején karolta fel a régi csabai artézi kutak újbóli felépítésének gondolatát.
Ezen gondolat mentén, az Angyalos kút után, 2002-ben a Halászlányos kút is újra felépült eredeti helyén, a Kossuth téren. A kutat díszítő halászlány szobor Mészáros Attila szobrászművész alkotása. A kút a körülötte kialakított kis térrel Békéscsaba egyik leghangulatosabb látnivalója lett.

Cím

5600 Békéscsaba, Kossuth tér


Látnivalók Békéscsabán Művészeti alkotások