A Sas Patikát 1812-ben alapította Hamaliár György okleveles gyógyszerész. Ez 1891-ig a mai Eötvös utca-Baross utca sarkán, az akkor Patika utcának nevezett helyen működött. Itt kezdett el dolgozni 1880-ban Réthy Béla okleveles gyógyszerészsegéd, majd tanulmányai végeztével 1891-ben kibérelte a patikát. Ugyanebben az évben kezdődött el az új patikaépület építése a mai Szent István téren, ahová a Sas Patika átköltözött. Miután 1911-től tulajdonosa lett, nagyfokú fejlesztésbe kezdett, és számos, országosan is keresett terméket fejlesztett ki.
Legnagyobb sikerét a pemetefű-cukorkával érte el. 1866-ban ugyanis súlyos tüdőgyulladáson esett át, emiatt rendszeresen használt Ausztriából importált gyógy cukorkákat. Miután a „Sas”-hoz címzett patikát bérbe vette, hozzálátott, hogy ezt saját, olcsóbb készítménnyel helyettesítse, így született meg legnépszerűbb terméke a pemetefű cukorka.
Ezen kívül még legalább 1000 féle árucikket készített, egyéb gyógy cukorkákat, tablettázott gyógyszereket és más gyógykészítményeket, valamint háztartási vegyi cikkeket. Korát megelőzve felismerte a reklám nyújtotta előnyöket, így levélpapíron, levélnehezéken, üvegeken jelent meg a neve, ezáltal egyre szélesebb kör ismerte meg a termékeit.
A gyógyszertárat és a gyárrá fejlesztett laboratóriumot 1922-ben adta át fiainak, Bélának, Károlynak és Istvánnak, akik már saját gyártású kozmetikumokat is tartottak.
Pemetefű-cukorkájának receptje ugyan titkos volt, de ahhoz nagyon hasonlót ugyanezen a néven bármelyik csabai patikában lehet kapni. Kóstolják meg feltétlenül!

Cím

5600 Békéscsaba, Szent István tér 6.


Nyitvatartás
Hétfő 07:30 - 20:00
Kedd 07:30 - 20:00
Szerda 07:30 - 20:00
Csütörtök 07:30 - 20:00
Péntek 07:30 - 20:00
Szombat 07:30 - 20:00
Vasárnap 08:00 - 13:00
Épített örökség Látnivalók Békéscsabán