A József Attila-díjas szerzőt köszöntik a Bárka munkatársai, egy hangulatos beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatón.
A rendhagyó irodalmi esten ugyanis két könyvnek is örülhetünk: a vadonatúj Ég Bolt című gyermekverskötetnek, illetve az újra kiadott Csillagszedő Máriónak.
Az esten elhangzanak részletek a szerző korábbi műveiből is.
Közreműködő irodalmárok: Elek Tibor, Erdész Ádám, Farkas Wellmann Éva, Kiss László, Szil Ágnes.
Közreműködő színészek: Kovács Edit és Bartus Gyula.
Helyszín:
Jókai Színház
Ünnepeljük együtt Kiss Ottó 60. születésnapját.