Idén - hosszú évek kihagyása után - ismét meghirdették a Munkácsy torta pályázatot, ennek eredményeképpen február 20-án, Munkácsy születésnapján új Munkácsy tortát ismerhet meg a közönség.
A színház az évados műsortervébe beépítette a „Munkácsy, a festőfejedelem” című musicalt, melynek bemutatójára a február 20-ai héten kerül sor.
A Munkácsy Mihály Múzeumban egy időszaki kiállítás keretében ismerhetik majd meg a látogatók a Honfoglalás című festmény születésének történetét, körülményeit, és megtekinthetik a vázlatot is.
Február 20-án megkoszorúzzák Munkácsy mellszobrát a múzeum kertjében.
Folytatódnak a tematikus hétvégék, amelyeket 2022-ben és 2023-ban a Munkácsy Negyed intézményei közösen valósítottak meg, így lesz gyereknap, Múzeumok Éjszakája, Mihály napi hétvége.
Nyár végén átadják a Deák utcai hidat, a híd tövében pedig Miklya Gábor „Ásító inas” szobrának avatására is sor kerül. A bábszínház kertjében pedig Széri-Varga Géza szobra is láthatóvá válik 2024-ben.
Az évforduló megünneplésére programsorozattal készül a város és a Munkácsy Negyed intézményei. 2024-ben zárul a Munkácsy Negyed fejlesztési folyamata, ennek a záróeseményei önmagukban is építeni fogják a programsorozatot.