A vízitúra program Gyula város és Békéscsaba közötti 21 km-es vadregényes Élővíz-csatorna szakaszán zajlik.
Ez az idei vízitúra sorozat lesz az első olyan, szervezett formában megvalósuló evezős program, amely ilyen hosszan, az országhatáron is átívelve, 3 részben, (3 x 1 nap alatt) ad betekintést az Erdélyi-szigethegységben eredő Fehér-Körös igen-igen vadregényes un.”alsó” szakaszaiba.
Az első két napon (05.01. pénteken és 05.02.-án szombaton) az egykori Fehér-Körös magyarországi vadregényes ágait evezhetjük végig, amit jelenleg Élővíz-csatornának és Gerlai-holtágnak (Ó-Körösnek is) nevezünk. Ezek a szakaszok egészen ámulatba ejtőek, és felettébb gyönyörű természeti környezetben kanyarognak.
A 3. napon, 05.03. (vasárnap) pedig a romániai Kisjenőből (Chisineu-Cris) indulva evezhetünk a Fehér-Körös fő-ágán, és annak igen-igen vadregényes, kalandos szakaszán vissza Magyarországra, Gyulaváriig
Ugyanezen a 3. napon (05.03-án) a programra jelentkezők számától függően (B-tervként) párhuzamosan, egy másik vízi útvonalon haladó evezős program által, lehetőség nyílik egy 4. szakaszt is végig evezni (fakultatívan), amely Békéscsabáról indulva Békés városáig tart majd. (18 km)
_______________________________________
Figyelem!
A távolabbról érkező túratársak számára a szálláslehetőség is biztosítva lesz a közeli Kettős-Körös partján találhatói szanazugi Körösök Túraközpontban, ahol 3 és 4 ágyas szobák állnak rendelkezésre. Ezt szükséges előre jelezni a korosoktutakozpont@gmail.com e-mail címen, vagy a Körösök Túraközpont elérhetőségein.
A 3x1 napos vízitúra rendezvényünk napi beosztása, programja, regisztráció:
https://www.szazlabu.hu/index.php/204-majus-1-eloviz-csatorna-vizi-tura
https://www.szazlabu.hu/index.php/307-feher-koros-vizitura-kisjeno-gyulavari-szakaszon-2025-05-03